Alapítványi tréningbemutató a jászárokszállási mintaiskolába

Hírek > Hírek

2018. november 20-án és 21-én az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola „Nyílt napján" vettek részt.

Az esemény legfőbb célja az volt, hogy sikeresen bemutassa az oda látogató nyolcadik osztályos diákok, szüleik és pedagógusaik számára az iskola által nyújtott számos programlehetőséget. Ezekről a nyílt napok keretein belül minden érdeklődő kellő információt kaphatott egy-egy előadás során, illetve egy-egy izgalmas órán részt is vehettek, amelyeknek köszönhetően rálátást nyertek arra, hogy milyen lehet az élet „deákos" középiskolásként. Továbbá megtapasztalhatták, milyen kiemelten fontos az iskola számára, hogy diákjaik az élet minden területén boldoguljanak és hogy ehhez mennyivel tudnak többet nyújtani más iskolákhoz képest.

Ezt alátámasztva az OK Oktatási Központ trénerei segítségével megélhették, hogy milyen egyedi módszertannal, eszközökkel és milyen magas színvonalon lehet pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteket átadni a XXI. századi fiatalok számára. A résztvevők egy pénzügyi tudásfelmérő kvíz során szembesülhettek ez irányú tájékozottságukkal, majd egy robotos gyakorlat keretein belül megismerkedhettek a modern fizetési eszközökkel.

A diákok között az alapítványi trénerek visszatérő vendégekkel is találkoztak, ami azt sugallja, hogy jövőre nagy valószínűséggel deákos diákként lehet őket köszönteni.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez