Buzitán jártak az OK Oktatási Központ trénerei

Hírek > Hírek
2016.10.10.

Az OTP Fáy András Alapítvány trénerei október 5-én és 6-án az O.K.+ 2007-2014 című Erasmus+ projekt egyik szlovákiai partneriskolájában, a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában jártak, melynek köszönhetően tovább folytatódott a 2014 szeptemberében indult sikeres együttműködés.

Ezúttal az Alapiskola mintegy 80 diákja vett részt mindkét napon egy-egy 4-4 óra időtartamú évfolyamos adaptált tréningen, s tanult játszva a pénzügyekről, gazdaságról, gazdálkodásról.

A 4-9. évfolyamos buzitai gyerekeken túl másnap már az egyik baráti iskola, az edelényi Szent István Görög Katolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is csatlakoztak az interaktív, inspiratív foglalkozásokhoz.

A gyerekek és pedagógusok egyaránt szeretettel fogadták a trénereket, és nemcsak a kicsik, hanem tanáraik is kipróbálhatták magukat egy-egy tréningelem közben. A csütörtöki módszertani bemutató során ugyanis a buzitai és edelényi pedagógusok is ízelítőt kaptak a gyakorlatokból, hogy saját tapasztalataikon keresztül ismerhessék meg az OK módszertant, és beépíthessék annak egyes elemeit tantárgyukhoz kapcsolódóan óramenetükbe.

Az Alapiskolával közös anyanyelvünkön és kultúránkon túl a jövőben való hitünk is összeköt bennünket, hiszen mindannyiunk célja, hogy pénzügyileg tudatos felnőtteket neveljünk a gyerekekből. Kiemelkedően fontos számunkra a jövő generáció tudatosságának fejlesztése és az, hogy minél több élményt adhassunk a fiataloknak.


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda (Tempus Közalapítvány), sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez