Fáy Siker Tábor 2019-ben is!

Hírek > Hírek

Július 5-én indult útjára a 2019-es Fáy Siker Tábor, amely 4 turnusának a balatonszemesi OTP Hotel és Oktatási Centrum ad otthont. Ezen a nyáron összesen több mint 160 diák vehet majd részt az ingyenes programon.

A korábbi években jól bevált módon délelőttönként pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási tréningek várják a fiatalokat, délutánonként - kihasználva a csodás balatoni környezet adta lehetőségeket - változatos programokkal, például pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási játékos feladatokkal, fürdőzéssel, sportolással, sorversenyekkel, különböző robotokkal, BanKing kártyajátékkal és egy balatonfüredi hajóúttal készülnek az Alapítvány munkatársai.

Az idei első turnusban részt vevő diákok Nyíregyháza 4 középiskolájából és Székesfehérvárról érkeztek, akik az első napon a megismerkedtek a biztonságos fürdőzés szabályaival a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának egyik munkatársa előadásában, valamint a tábor részletes programjával. A szobák elfoglalását és a vacsorát követően a tábor szakmai stábjával együtt egy hangulatos ismerkedési esten vettek részt.

A 2019-es Fáy Siker Tábor történései folyamatosan nyomon követhetőek a http://www.faysikertabor2019.blogspot.hu weboldalon.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez