Kopjafaállítás Kiskunhalason az Alapítvány támogatásával

Hírek > Hírek
2016.09.26.

2016. szeptember 29-én egy rövid ünnepség keretein belül adták át Kiskunhalason azt a felújított kopjafát, amely Fáy Andrásnak, munkásságának és az általa képviselt szellemiségnek állít emléket a róla elnevezett lakótelepen.

A helyi Pásztortűz Egyesület kezdeményezésére létrejött és az OTP Fáy András Alapítvány által támogatott munkálatokra azért volt szükség, mert az eredetileg 1986-ban faragott emlékmű az idő során elkorhadt.

Az ünnepségen, melyen a kiskunhalasi önkormányzat és az OTP Bank helyi fiókvezetője is képviselte magát, az Alapítvány szakmai vezetője, Gróf Henrik Balázs elmondta, hogy örömmel fogadták a Pásztortűz Egyesület megkeresését. Egyrészt ezzel így Fáy András hagyatékát is ápolni tudják, másrészt a városban található Bibó István Gimnáziummal rendkívül jó kapcsolatot ápolnak, többek között az OK Oktatási Központ trénerei minden évben megtartják tréningjeiket az iskolában, valamint a kiválasztott „bibós" diákok évről évre vendégei az Alapítvány nyári táborának.

A hagyományőrző kezdeményezést és magát az iskolai produkciókkal is tarkított ünnepélyes átadást egy különleges akció zárta le: a közel száz résztvevő egy-egy zöld léggömböt engedett útjára, ezzel is emlékezve a „nemzet mindenesének" látványos munkásságára, szellemiségére.

 

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez