Lezajlott az első Sulibank Élményhét az OK Oktatási Központban

Hírek > Hírek
2017.06.24.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei évben is elindult az OTP Fáy András Alapítvány Sulibank Élményhét elnevezésű programja az OK Oktatási Központban, amelyen felső tagozatos általános iskolás diákok vettek részt.

Az Élményhét 2017. június 19-én korán reggel kezdődött, ekkor találkoztak először a résztvevők és kezdték meg az ismerkedést az Alapítvány munkatársaival.

A hét minden napja hasznos, érdekes, szórakoztató pénzügyi programokat rejtegetett. A délelőtti pénzügyi témájú sulibankos foglalkozások után délutánonként különböző helyszíneken megtartott élménytréningeken vehettek részt a diákok. Az első napi városligeti Vártréning után, kedden pénzügyi sétát tettek az Állatkertben, szerdán szétnéztek a Pénzügytörténeti múzeumban és fagyiztak a Szent István téren, csütörtökön pedig próbára tehették pénzügyi tudásukat és ügyességüket egy vetélkedő során.

A mindennapi kiadós ebéd, a pihenő időben való csocsó, pingpong, és közös Xboxozás mind inkább összekovácsolta a csapatot, amely a pénteki záró rendezvényen is megmutatkozott. Ekkor a közös produkciójukat mutatták be lelkes közönségüknek: vicces performansz és plakátbemutató szemtanúi lehettek az Alapítvány munkatársai, amely után gyümölcssalátázás és tortázás volt a program.

Élménydús hetet zárt a csapat, mindenki elégedetten, élményekkel gazdagodva, és pénzügyileg tudatosan távozott.

A leglelkesebb diákok a következő tanévben biztosan részt fognak venni 4 órás EU-s tréningen vagy akár karrier tréningsorozaton is, mivel néhányuk részéről nagy érdeklődés övezte az Alapítvány két Erasmus+ projektjének keretében kidolgozott, a korosztályuk számára szóló modulok bemutatását.

A következő héten folytatás következik, az OK Oktatási Központban indul a Sulibank Élményhét II. turnusa felsősöknek.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez