Újabb karrier turnus a Fáy Siker Táborban

Hírek > Hírek
2016.07.25.

Július 25-én a Fáy Siker Tábor negyedik turnusa felejthetetlen napok után búcsúzik. Az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai azonban már alig várják, hogy újra élettel teljen meg az OTP Hotel és Oktatási Centrum és a második „karrierhét" is elkezdődjön.

Az ötödik turnusban a diákok több felől érkeznek. Vannak köztük, akik a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskolából, de lesznek táborlakók a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumából és Szakközépiskolájából, ezen kívül Kiskunhalasról érkeznek a Bibó István Gimnáziumból és a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolából, illetve csatlakoznak majd a Vigyázó Kéz Egyesület diákjai is.

A következő napokban az önismereté a főszerep, de a fiatalok betekintést nyerhetnek a különböző szakmák rejtelmeibe is. Illetve olyan kompetenciák fejlesztésére kerül sor a 4 alkalmas tréningsorozaton, melyek során a résztvevők közelebb juthatnak a saját jövőjük tudatosabb tervezéséhez. A pályaorientációt és karriertervezést segítő tréning modulokon - melyek az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány stratégiai partnerségével megvalósuló, „CareerProgramme - Going beyond borders" című Erasmus+ projekt keretében kerültek kifejlesztésre az európai uniós elvárásoknak megfelelően - február óta már sok-sok középiskolás gyerek vett részt. A trénerek arra törekszenek, hogy a táborlakók is legalább olyan elégedetten nyilatkozzanak a karrier modulokról a turnus végén, mint a korábban lezajlott tréningek diákjai.

Természetesen mindezek mellett sok egyéb izgalmas szabadidős programmal is készülnek az Alapítvány munkatársai, hogy minél több élménnyel és tudással térjenek majd haza a táborozók.

A tábor izgalmas és programokkal teli mindennapjait továbbra is nyomon lehet követni az alapítványi blogon, amely a www.faysikertabor2016.blogspot.hu oldalon található.

 

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez