Véget ért a nyíregyházi OK Oktatási Központ Vetélkedője

Hírek > Hírek

2018. január 16-17-én, valamint 19-én megrendezésre került a nyíregyházi OK Oktatási Központban az „Észak-kelet-magyarországi pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs és ismeretterjesztő program" részét képező vetélkedősorozat, amelynek megvalósítását az OTP Fáy András Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett különböző nyeremények felajánlásával az OTP Bank is támogatta.

A vetélkedősorozatban az „Észak-kelet-magyarországi pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs és ismeretterjesztő programban" részt vevő 40 általános iskola 40 csapata képviseltette magát. A csapatok először négy elődöntőn mutathatták meg, milyen ismeretekkel bővítették pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteiket a rendezvénysorozatnak köszönhetően. Minden elődöntő alkalmával 10-10 iskola képviseltette magát háromfős csapatokkal, amelyek közül minden elődöntőből két iskola diákcsapata juthatott tovább.

A döntőre 2018. január 19-én került sor. A nyolc döntős iskola csapatai nagy izgalommal várták ezt a napot is, hiszen nagyértékű nyereményekre számíthattak a dobogósok. 

Minden iskola diákcsapata nagy lelkesedéssel vágott bele a játékos pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási témakörű feladatokba, amelyek közül a következő három iskola ért el dobogós helyezést és kapott nagyértékű nyereményt:

  1. helyezett: Bolyai János Katolikus Általános Iskola (Szerencs) - nyereményük: 500.000 forintos vásárlási utalvány
  2. helyezett: Képes Géza Általános Iskola (Mátészalka) - nyereményük: 300.000 forintos vásárlási utalvány
  3. helyezett: Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Ibrány) - nyereményük 200. 000 forintos vásárlási utalvány

A szervezők ezúton is gratulálnak a díjazott csapatoknak, valamint felkészítő pedagógusaiknak.

 

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez