Véget ért az idei Fáy Siker Tábor

Hírek > Hírek
2017.07.29.

Július 27-én Balatonszemesről hazautaztak a negyedik turnus diákjai, mindez azt is jelenti, hogy véget ért az idén hatodik alkalommal megszervezett Fáy Siker Tábor, amelyen 164 diák vett részt és szerzett jövőtudatosságot segítő ismereteket és nagyszerű élményeket. Ahogy az elmúlt évekeben, úgy a program megvalósulását 2017-ben is támogatta a Magyar Nemzeti Bank.

A balatonszemesi OTP Hotel és Oktatási Centrumában táborozó gyerekek az ország különböző pontjairól érkeztek: többek Budapestről, Nyíregyházáról, Jászárokszállásról, Pécsről, Szegedről, Mohácsról, Kaposvárról. Valamint a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület közbenjárásával a középiskolás turnusok során összesen 9 nehéz sorsú, a saját családjuk nélkül nevelkedő fiatal is részt vehetett a táborban.

A jól bevált programban 2017-ben nem történt változás: délelőttönként - az OK Projekt pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási és az „O.K.+ 2007-2014" elnevezésű Erasmus+ projekt kereteiben kidolgozott Európai Uniós ismereteket átadó - tréningek várták a fiatalokat, ezt követte a kiadós ebéd. Majd délutánonként - kihasználva a csodás balatoni környezet adta lehetőségeket - változatos programokkal, például pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási játékos feladatokkal, fürdőzéssel, sportolással, sorversenyekkel, BanKing kártyajátékkal és egy balatonfüredi hajóúttal készültek az Alapítvány munkatársai, akiknek utóbbi során lehetősége nyílt arra, hogy az érdeklődő diákoknak bemutassák a szintén az Erasmus+ révén megvalósított, „Karrier Program - Határokon túl" elnevezésű pályaorientácios tréningmodulokat. Mindezzel a jövőtudatosságuk növekedett, ahogy azzal is, hogy reggelente az egészségtudatosság jegyében tornával és/vagy futással kezdték a napot a táborozók.

A program sikerét leginkább a résztvevők visszajelzései, üzenetei tükrözik:

„Köszönök mindent! Ez volt életem legjobb tábora, ami egyben a legtávolabbi is volt, de mégsem volt honvágyam."

„Köszönöm a lehetőséget, hogy az első táboromat a veletek tölthettem el."

„Köszönöm, hogy létrehoztátok ezt a tábort, hatalmas élmény volt. Nem gondoltam volna, hogy simán oda tudok menni szinte idegen emberekhez és beszélgetni velük szinte bármiről, de olyan jó légkört teremtettetek, hogy simán meg tudtam ezt tenni. Iszonyat jófejek voltatok velünk, és megőriztétek a türelmeteket, ami nagy szó. Nem igazán volt még ilyen élményben részem, rendesen szomorú vagyok, hogy vége lett. A péntek esti meglepi videót is majdnem megkönnyeztem. Szóval nagyon szuper volt az egész, köszönöm!"

„Kedves Trénerek és Segítők! Szeretném megköszönni mindannyiótoknak ezt az egész csodálatos hetet. Nagyon örülök, hogy eljöttem ide, mind a színes programok és a széles látókörű tréningek nagyon tetszettek. Ez egy igazán jó lehetőség volt számomra és sokat tanultam a héten, hála nektek, valamint a barátok szerzése is részben a kiváló programok, valamint a ti munkátoknak köszönhető. Legutoljára, de nem utolsó sorban azt a szeretetet szeretném meghálálni, amit kaptunk mindannyiótoktól!"

„Köszönöm a tudást, a támogatást, a törődést, az élményt!"

A tábor mindennapjairól külön blogot vezettek az Alapítvány munkatársai, amely a www.faysikertabor2017.blogspot.hu címen érhető el.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez